KÖLTÖZÉSI INFORMÁCIÓK 6.: BÚTORSZÁLLÍTÁS ÉS PAKOLÁS

2016. december 14. szerda

A költözéssel kapcsolatos sorozatunk utolsó részében magával az átadással és a bepakolással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat és tanácsokat szedtük össze.

A kulcsok átvételét követően azonnal megkezdheti a beköltözést. Akik rendelkeznek gépkocsibeállóval, azok rögtön használatba vehetik a beállóikat. Kérjük figyeljenek rá, hogy a beállók két csoportban helyezkednek el, melyekhez két kapunk keresztül lehet eljutni, az átadáskor kapott távirányító csak a saját beállóhoz tartozó kaput nyitja. 

Akik nem rendelkeznek beállóval, azoknak sajnos ideiglenes jelleggel sem tudunk behajtási lehetőséget biztosítani, mivel az összes beálló elkelt.  Másrészt  a birtokbaadás napján a ház feletti rendelkezés átkerül a lakóközösség és a közös képviselő kezébe, mi pedig nem szeretnénk  mások tulajdonának terhére nagylelkűek lenni.

A beállóval nem rendelkező lakástulajdonosok a Pünkösdfürdő utcában, esetleg az utca túloldalán lévő parkolóban tudnak megállni.

A bútorok felviteléhez a lépcsőházanként 2 db lift van, ezeknek fülkéjét a sérülések ellen faforgács lapokkal kibéleltük. Az ajtókra, a folyosó falaira, a lépcsőházi korlátokra azonban ügyeljenek, mert ezek leverése esetén a hibákat a jótállás keretében nem javítjuk!

A bútorok szállításánál vegyék figyelembe, hogy az előtér, illetve a lépcsőházakhoz vezető folyosó be lesz rendezve bútorokkal és növényekkel, az ezekben okozott károk pedig a társasházat terhelik. Ezért javasoljuk, hogy a nagyobb bútorokat ne az előtéren keresztül, hanem hátulról, a kukatárolón át vigyék be, amely közvetlenül a lépcsőházak ajtajánál találhatók, így cipekedni is kevesebbet kell!

A kukatárolóban beköltözéskor már ott várják a lakókat a kukák, ezekbe azonban csak a zsákba helyezett háztartási szemetet dobják! Hamarosan a szelektív gyűjtésre szolgáló kék és sárga kukák is megérkeznek, kérjük, hogy ezeket rendeltésszerűen használják, különben a társasház külön kénytelen fizetni ezek elszállításáért! A költözési hulladékot (dobozok, raklapok, hungarocell, zsugorfólia stb.) a kukatárolóban kell lerakni, ezt a közös képviselő rendszeresen elviteti. Kérjük, a költözési hulladékot rendezetten, a dobozokat lapra hajtva rakják le, hogy a rend és a tisztaság megmaradjon! Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a nem megfelelő helyre elhelyezett hulladék elszállítása nem esztétikus, valamint díjköteles, és ezen költség már a ház lakóit fogja terhelni!

És végül gyors, problémamentes költözést kívánunk minden kedves ügyfelünknek!