Házunk táján - metrodom-park-c

Menő lakás a Metrodom Parkban

Lezárult az Én Menő Lakásom lakberendezői pályázata, amelyet a Metrodom is támogatott. A Metrodom különdíját Saskőy Vanda nyerte el, az alábbi tervét pedig élőben is megvalósíthatja a Metrodom Park C épületének egyik lakásában. A berendezett lakást az érdeklődők az épület átadását követően, az év végétől tekinthetik meg.

bővebben
2018. 03. 13.

Ismét tetőszigetelés

Bő két hónapja már írtunk arról, hogy szigeteljük a tetőt, ekkor készült a vízszigetelés. Most hozzáláttunk a hőszigeteléshez is, a tetőre ugyanolyan polisztirol lapokat ragasztunk fel, mint amilyenek a homlokzatra kerülnek. A hőszigetelés elkészülte után a tetőre már csak egy kavicsréteget terítünk le, erre várhatóan tavasz végén fog sor kerülni.

bővebben
2018. 02. 26.

Épül az állvány

Lassan az utolsó téglák, illetve az utolsó ablakok és erkélyajtók is a helyükre kerülnek a homlokzaton, ezért hozzáláttunk az épület felállványozásához. A múlt héten a Gém utcai szárny belső kertre néző részét állványoztuk, amivel mostanra elértük az I. lépcsőházat is, az élő kamerakép bal oldalán már látható az állványzat. Amint az idő egy kicsit melegebbre fordul, hozzálátunk a homlokzat szigeteléséhez.

bővebben
2018. 02. 15.

Vízpróba a teremgarázs-födémen

Akik alaposabban megnézték az épület szintalaprajzait, láthatták, hogy a pinceszint nagyobb, mint a felszín feletti részek, azaz a teremgarázs benyúlik a kert alá is. A pincefödém ezen a részen műszakilag zöldtetőnek számít, amelyet, minden más tetőhöz hasonlóan hő- és vízszigeteléssel kell ellátni. Utóbbinak a próbáját végeztük el a hét elején, elárasztva a teljes födémet, ahogy az a lenti képen látható.

bővebben
2018. 02. 14.

Elbontottuk a darut

Mivel a szerkezetépítés már tavaly év végén befejeződőtt, és lassan az utolsó tégla is a helyére kerül, az építkezés további szakaszában már nem lesz szükségünk a toronydarukra. Az első, kamerához közelebbi darut ezért tegnap lebontottuk, hamarosan a társa is sorra kerül.

bővebben
2018. 02. 01.

Hónap végére kész a falazás

Az 5. és 6. emeleteken párhuzamosan zajlik a falazás, lassan a teljes homlokzaton a helyükre kerülnek a téglák. A többi szinten, beleértve a legfelső, 7. emeletet is, már nem csak a falak vannak készen, de az ablakok és erkélyajtók is szinte mind a helyükre kerültek. Az 5-6. emeleteken a homlokzati falakat követően, a kőművesek a válaszfalakkal folytatják a munkát, február végére várhatóan ezek is elkészülnek.

bővebben
2018. 01. 11.

Az utolsó választási határidő

Tíz nap múlva, január 22-én az utolsó, 5-7. emeleteken is lejár a burkolatválasztási határidő. Aki ebben az épületben szeretne lakást vásárolni, és maga eldönteni, milyen legyen a csempéje, parkettája és az ajtói, annak érdemes sietnie, mivel a még szabad lakások ezután az általunk választott termékekkel kerülnek kivitelezésre.

bővebben
2018. 01. 08.

Készül az aljzatbeton a földszinten

A földszinten elkezdődött az esztrich-ezés, melynek során a vasbeton födémre és az azon vezetett fűtés- és vízvezetékekre egy újabb betonréteg kerül. Ez fog majd alapul szolgálni a lakás padlóburkolatának, a padlólapoknak és a laminált padlónak.

bővebben
2018. 01. 04.

Szigeteljük a tetőt

Miközben folyik a falazás és a belső munkálatok, hozzáláttunk a tető szigeteléséhez. Elsőnek a vízszigetelést készítjük el, erre fog rákerülni majd a hőszigetelés. Ahogy az építkezés eddigi menetét, a tetőszigetelést is kameránkon keresztül, élőben lehet követni.

bővebben
2017. 12. 11.

Szerkezetkész az épület

A múlt héten kiöntöttük a 7. emelet fölötti zárófödém utolsó szakaszát is, ezzel szerkezetkésszé vált a Metrodom Park C épülete. A tetőfelépítmények munkálatai, (felvonó gépház, szellőzők, stb.) mint például a falazás és betonozás még folyamatban vannak. Ezen a héten az összes lépcsőházban megkezdődik a vakolás is.

bővebben
2 / 6