Házunk táján - metrodom-young

2015. 10. 27.

Készülnek az alapok

Miközben a házakban javában zajlanak a bontások, az ajtók és ablakok helyének kivágása (jelenleg a 4.-5. emeleten járunk), kint is megkezdődtek az érdemi munkálatok. A kertben és a ház körül az utak alapjait ássuk, a ház körül pedig az erkélyek tartószerkezetének alapozása folyik. 

bővebben
2015. 10. 22.

Készülnek a mintalakások

Miközben a bontási, falvágási munkálatok javában zajlanak a 3-4. emeleteken, közben készülnek a Metrodom Young mintalakásai is. Maguk a lakások egy második emeleti Single Plusz és egy Double, tulajdonképpen már el is készültek (az erkély kivételével, amire még hónapokat kell várni) jelenleg a lakberendező dolgozik odabent. Az ügyfeleink várhatóan novembertől látogathatják az elkészült mintalakásokat, munkatársainkkal történt egyeztetést követően. 

bővebben

FHB: folytatódik az együttműködés

Október 16-án aláírtuk az új szerződéseket, melynek értelmében a City Home G üteme és a Metrodom Young is az FHB Bank Zrt. finanszírozásával épül meg. Ezzel folytatódik az FHB és a Metrodom-csoport közötti együttműködés, azaz továbbra is elmondhatjuk, hogy valamennyi társasházunk az FHB aktív közreműködésével épül meg, ami mindennél nagyobb garanciát jelent ügyfeleink számára a projektek sikeres megvalósulására.

bővebben
2015. 10. 05.

A legkedvezőbb fizetési ütemezéssel

Miközben a legtöbb építettő már az építkezés alatt is folyamatosan fizetteti ki a vételárat a vevőkkel, mi inkább az ellenkező irányba szeretnénk haladni. Mivel a Metrodom házai nem az ügyfelek befizetéseiből élnek, így arra legfeljebb a szerződés biztosítékaként van szükségünk. Ennek megfelelően a Metrodom Young az első projectünk amelynél ügyfeleinknek kizárólag a vételár 10%-át kitevő foglalót kell megfizetnie a szerződéskötéskor, a teljes fennmaradó összeget azaz a vételár 90%-át csak közvetlenül beköltözés előtt kell teljesíteni. Így az itteni lakások 850.000,- - 1.9 millió Forinttal már leköthetőek, ami jelentősen megkönnyíti és leegyszerűsíti az új lakás vásárlását. 

bővebben
2015. 10. 02.

Belső bontás

Teljes erővel folyik a régi épületek belső részeinek bontása, amely hasonlóan nagy munka, mintha egy teljesen új házat építenénk fel. Egy sima felújításhoz képest sokkal nagyobb rombolást végzünk, odabent a tartófalak kivételével gyakorlatilag semmi nem marad a régi épületből. 

bővebben
2015. 09. 29.

Elindult a Metrodom Young

A szombati beharangozónak megfelelően elindult új projektünk, a Metrodom Young hivatalos előértékesítése. Felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy áraink bevezető árak, melyek korlátozott számú lakásra vonatkoznak! Az épületről, a lakásokról és a szolgáltatásokról ezúttal is mindent megtalálnak oldalunkon.

bővebben
2015. 09. 26.

Kedden bemutatkozik a Metrodom Young

Szeptember 29-én mutatjuk be honlapunkon új, III. kerületi társasházunkat. A szokásos információkon és galériákon kívül valamennyi lakás azonnal megtalálható lesz árlistánkban, berendezett és méretezett alaprajzokkal együtt. A Metrodom Young szolgáltatások és árak tekintetében is különleges lesz, érdemes majd alaposan végigböngészni oldalainkat.

bővebben
2015. 09. 22.

Megkezdődött az építkezés

A bontási munkálatokkal megkezdődött legújabb társasházunk, a III. kerületi Metrodom Young kivitelezése. A 257 lakásos, sok szempontból különleges ház a jövő héten mutatkozik be honlapunkon, amikor az érdeklődők minden részletet megismerhetnek majd.

bővebben
2015. 02. 04.

Új projektünk indul a III. kerületben

A Metrodom-csoporthoz tartozó Metrodom Young Kft. a mai napon új telket vásárolt a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában. Az egy hektáros telken egy 340 lakásos társasház épül, amelyben minigarzonjait és másfél szobás lakásait kedvező áron kínáljuk majd az első önálló otthont kereső fiataloknak. A következő hónapok a tervezéssel és engedélyeztetéssel telnek, az új házzal és a lakásokkal ügyfeleink várhatóan júniusban találkozhatnak majd a Metrodom kínálatában.

bővebben
11 / 11