hírek
Aktualitások a Metrodom Green építkezésén
Már a beltéri ajtók és a homlokzati növények elhelyezése zajlik.
továbbházunk táján
Wolfner utca: elkészültek a közművek
A Wolfner utca új, a Metrodom Panoráma A és D épülete mellett épülő szakaszán elkészültek az utca alatt futó közművek. Az útépítésnek ez egy kevésbé látványos része, munka és időigényét tekintve azonban a legkomolyabbnak számít. Májustól már az út alapozása kezdődik, amit majd a burkolás követ.
bővebbenMegkezdődött a falazás
Bár a kamerán keresztül nem látható a J épület, az I épületet követve itt is folynak a munkák. A szerkezet építése a hatodik emelet fölötti födémnél tart, most pedig hozzáláttunk a falazáshoz is, melyhez a korábbi ütemekkel egyezően a hazai gyártású Porotherm égetett kerámiatégláit használjuk.
bővebbenLakberendezés Csorba Anitával
Javában készül a Metrodom új mintalakása a frissen átadott Babér utcai házban, melyet ügyfeleink júliustól tekinthetnek meg. Csorba Anitára bíztuk a lakás berendezését, melyről 10 részes videósorozat készül, az első epizód itt tekinthető meg. Az új részek 8-10 naponta fognak megjelenni.
bővebbenSzombati nyitvatartás
Április 21-én, szombaton a központi irodánkban (1095 Budapest, Mester u. 83/C) ügyfélszolgálatunk pénteki munkarend szerint, 9-15 óra között tart nyitva. Műszaki konzulenseink kizárólag az előre egyeztetett időpontok szerint fogadják ügyfeleinket, értékesítési irodáink, illetve a Metrodom más osztályai ezen a napon zárva tartanak.
bővebbenKészül a pincefödém
Lassan elkészülnek a teremgarázs utolsó vasbeton falai és pillérei, a déli oldalon pedig - ahogyan az a lenti képen is látszik - már a födém első szakaszát is kiöntöttük. A jövő héttől a Máriássy utcában az épület előtt elsétálva már látható lesz a felszín feletti szerkezeti elemek kivitelezése is.
bővebbenBeltéri ajtók
A parkettásokat szorosan követik a beltéri ajtókat szerelő munkások, egymás után rakjuk be az ajtókat a leparkettázott lakásokba. Jelenleg az első emeleten járunk, ezekben, illetve a földszinti lakásokban már csak a kisebb befejező munkák (parkettaszegély és burkolatváltó profilok lerakása, javítások stb.) és a takarítás van hátra.
bővebben